Frontend fejlesztőként az elmúlt 8 évben volt szerencsém számos kissebb-nagyobb sőt egészen komplex projektek kivitelezésében is részt venni.
A korábbi években egyéni ügyfeleknek segítettem megvalósítani modern felépítésű, ügyfélorientált, dinamikus weboldalaikat – hozzájárulva ezzel számos álomprojekt sikerességéhez. Az utóbbi időben azonban ismét előtére kerültek a webes ügynökséges és a szoftverfejlesztő cégek, főleg a klasszikus értelemben vett fejlesztés felé vettem az irányt.
Évekig dolgoztam együtt az auszráliai Envato-val, ami a világ legnagyobb kreatv digitális áruháza. Ez idő alatt produkált eladásaim száma közelíti az 1000-t, világszerte több, mint 700 weboldalon használják az átalam készített sablonokat.
Vásároltak már tőlem a Vatikánból, az USA-ból, Európa jelentős részéről, így több, mint 50 különböző országból.
Főállásban jelenleg az OPTEN csapatát erősítem, a részvételemmel fejlesztett webes alkalmazásokat naponta több tízezren használják.
Többször vettem már részt klasszikus reklámügynökségi projektben. Mind főállásban, mind projekt alapon.
Tudásomat a proaktív önfejlesztéseen kívül az ELTE Informatikai Karán szeretem Programtervező informatikus szakon. Fontosnak tartom a szakmai fejlődést, így folyamatosan képzem magam, új technológiákat sajátítok el. Azt gondolom, hogy jelenleg is naprakész tudással rendelkezem. Továbbiak a LinkedInen.
Mivel a karrieremet a JavaScript és a WordPress köré építem, próbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy segítsek az Open Source közösségnek, ami nekem is olyan sokat adott.
Ingyenes plugineket készítek WordPress-hez, részt vettem már több plugin magyarra fordításában is
Ezen kívül megosztom az általam készített és használt fejlesztői segédeszközök egy részét Github-on más programozók számára.
Közben szakmai blogot írok, ahol publikálok webfejlesztéssel kapcsolatos segédanyagokat, bemutatókat.
Jelenleg Jászberény közelében élek a menyasszonyommal, akivel rengeteget utazunk különböző országokba (kedvencünk a balkáni régió). Szeretek tanulni, fontosnak tartom a fejlődést, a naprakész tudást. Szabadidőben sokszor elmélyedek a drónozás világában és szenvedélyesen gyűjtöm a kézműves söröket.
Egyed Balázs vagyok — szabadúszó frontend fejlesztő, aki segít kitolni a web határait
Beszélgessünk